Gömörország szépségei
„Aki Gömörből indul, annak a szíve tiszta.
A szülőföld varázsa azt hívja, várja vissza.”
(Tóth Elemér)
A Héthatár Nemzetismereti Egyesület 2019. évi első szervezett utazása „Gömörországba” vezetett. Az utazás nagy érdeklődést váltott ki az utazni szándékozók körében.
A szülőföld varázsa azt hívja, várja vissza.”
(Tóth Elemér)
A Héthatár Nemzetismereti Egyesület 2019. évi első szervezett utazása „Gömörországba” vezetett. Az utazás nagy érdeklődést váltott ki az utazni szándékozók körében.
Úti célunk első állomása a többségében magyarok lakta, hangulatos kisváros, Fülek volt. Leglátványosabb látnivaló a vár, amely új kiállítással lepte meg a régi vagy új látogatóit. A várlátogatáson kívül vásárlási lehetőség is adódott a kisváros központjában levő Billa áruházban. A felvidéki sajtok, ruszlik, öntetetek nagy sikert arattak a vásárlók körében.
Rimaszombaton már vártak bennünket a Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás vezetői. Egyik alapító tagja Benedek László fotóművész, barlangkutató a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetés büszke tulajdonosa, bemutatta a város azon rejtett nevezetességeit, amelyek a különböző utazási irodák standard programokban nem szerepelnek. Az idő rövidsége ellenére sok érdekes látni- és hallanivaló után indultunk tovább Sajógömörbe.
Sajógömör - Gömör vármegye egykori székhelye - az a kistelepülés, ahol monda szerint Mátyás király megkapáltatta a népet lenéző földesurakat, mert azok nem kímélték a szegény jobbágyaikat. Mátyás király itt tartózkodásának 450. évfordulója emlékére 1917-ben szobrot állítottak a kapát tartó királyról. A kis falu másik híressége, szülötte Czinka Panna a híres hegedűs aki már 9 éves korában a rozsnyói cigányzenekarban játszott. Magyarország leghíresebb zenész volt abban időben, akiről szintén szobrot emeltek.
Délután érkeztünk a nap fő eseményének helyszínére Lévártra, ahol 92 magyar ember él. A kis falu közepén álló monumentális Turul szobornál az utazó csoport legfiatalabb tagjai koszorút helyeztek el, az 1947-ben kitelepített lévártiak emléktáblájánál. A Himnusz és Felvidék himnuszának eléneklése után, Halász Márta polgármester köszöntötte a csoportot. Ismertette az emlékmű építésének körülményeit. Céljuk volt emléket állítani azoknak akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat. Akik szolgasorsban is hűek maradtak őseikhez, a magyar nyelvhez és a magyar múlthoz. Itt találkoztunk a 72 éve Nyugat-Csehországba kitelepített lévárti magyarok még 3 élő tagjaival. Itt hallottuk először, a számunkra ismeretlen verseket:
Házal a kisbíró, hosszú a listája, hívatják a népet a Községházára.
A falunál körül, fegyveresek állnak, csőre töltve tartják a komor puskákat.
A porzó friss hóban teherkocsik jönnek, a kis falun végig peregnek a könnyek.
Csehországba viszik, mind aki még magyar, csomagoljon gyorsan aki élni akar.
„Mi azok maradtunk” szólt jó anyám sírva, mikor a „gyászpapírt” halkan aláírta.
És készülni kezdtünk: ágyneműt, élelmet, Anyu keze gyorsan a nagy ládába tette.
Én a könyveimet tettem egy nagy zsákba, öcsém a cicát zárta kalitkába.
Aztán a morcona, mogorva katonák, bútorunk egy részét gyorsan felpakolták.
Úgy rohantak velünk, ki az állomásra, hol a sírás-rívás a tetőfokát járta.
S mikor a vonatból jajjal visszanéztem, árva galambjaim köröztek az égen.
Sok naping utaztunk, dideregve fázva, s végül megérkeztünk a HONTALANSÁGBA.
A sumava alatt hideg arcok vártak, s újra sírni láttam jó édesanyámat.
Ez hát az új ország… itt csehül beszélnek, itt is foga van ám a januári télnek.
Szomorút álmodtam a kövér dunyhában, az én kedves falum zokogott utánam.
(Gömöri Kovács István, 1947)
Könnyes vízkelet
Vízkelet napja volt, szép napja a télnek, mikor csikorgó hidegben jött értem a végzet.
Bakancsban, mundérban fegyverrel kezében, ajtómon dorombolt, más nyelven beszélve.
Nem kért, nem könyörgött, parancsolt énnékem; ily jó modora volt a beneṡi törvénynek.
Keményen szólt rám: menj csak te cselédnek, családostul együtt a Szudéta-vidékre.
Horthy-baka voltál, semmi jót ne várjál, ti ziláltátok szét Csehszlovákiát.
Hagyd itt mindened: házat, földet, őseid honát, s vedd fel a száműzöttek kopott bocskorát.
Nyakamba boruló síró gyerekek, könnyező Vízkereszt, mondd mit tehetek,
Rendeletet hoztak, mikor ott sem voltam, földön futó lettem, utolsó rossz szolga,
Kimondták az ítéletet felettem; bűnös vagyok mert MAGYARNAK SZÜLETTEM.
A köszöntő és versek után a Harkácsi Asszonykórus népdalokat énekelt, majd végül együtt énekeltük az Ismerős Arcok, Nélküled című dalát:
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk…
A meghatódástól sokan könnyeikkel küszködtek, melyet a zenés mulatozás ígérete, valamint a bor, a bográcsgulyás, a kalács egyéb finomságok hamar feledtettek.
Köszönettel tartozunk Halász Márta polgármester asszonynak, a falu lakosságának szívélyes és lelkes vendégfogadásukért, valamint magyarságukat büszkén vállaló igaz MAGYAROKNAK.
Köszönettel tartozunk továbbá a Harkácsi Asszonykórusnak, akik a szívet melegítő dalaikkal emelték a nap hangulatát és közben fokozták könnyeink szaporodását.
A történelmi téma iránt érdeklődőknek ajánljuk, Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul című könyvét, amely az elhurcolt felvidéki magyarok kálváriáját örökíti meg, izgalmas és lebilincselő olvasmányként, melynek cseh nyelvű kiadása 1994-ben jelent meg. A cseh parlament képviselőinek egy része tiltakozott a kiadvány megjelenése ellen.
(A könyv megvásárolható Lévárton a Polgármesteri Hivatalban. Postán is elküldik.)