Úz-völgyében jártunk

Gyalázat! Ez volt az első gondolatom, amikor beléptem a temető kapuján. A képes úti beszámoló azzal a céllal készült, hogy mások is kedvet kapjanak meglátogatásához, amely remélhetőleg hamarosan egy újabb magyar zarándokhely lesz.

Erdélyi körutunk során időt szakítottunk arra, hogy a híradásokban gyakran szereplő katonai temetőt meglátogassuk. Csíkszentmárton településen tábla jelzi az útirányt. A településtől 33 km megtétele után, kb. egy óra alatt érkeztünk a történelmi helyre. Az út kaviccsal terített, személyautóval (nem kell terepjáró) és mikrobusszal járható. 17 km megtétele után értünk az út közbeni egyetlen csángótelepülésre, Csinódra, amely szétszórt házai alapján hasonlít egy tanyavilágra. A felnőttek szénát gyűjtöttek és szekéren vitték haza, a gyerekek messziről integettek.

A katonatemető előtt néhány 100 méterre találtuk az út mentén Bacău megyehatárt jelző táblát. A tábla olyan frissen telepített, hogy a betonalap fazsaluzata még ott található. Vagyis a látszat az, hogy a katonatemető nem Hargita, hanem Bákó megyében található.   

A temetőben nyugvó katonák (magyarok, osztrákok, németek, oroszok) emlékét meggyalázták, a temető egy részét ellopták. A sírkeresztek egy részét kidobálták, helyükre beton kereszteket tettek román feliratokkal, legtöbb esetben név nélkül. Gyalázat, ami ott történt az utóbbi időben. A temető mellett egykori katonai kaszárnya épületek jó állapotban láthatók, drótkerítéssel bekerítve.

Minden magyar sírkereszten nemzetiszínű szalag található.  Külön márványtáblákon valamennyi ismert katona neve szerepel a kőkerítésen. Utazásunk utáni napokban jelent meg a legújabb hír a témában, miszerint „Egyetlen román katona sincs az úzvölgyi temetőben.” (https://nagyhaboru.blog.hu/2019/07/27/az_uzvolgyi_temetoben_romankent_azonositott_katonakrol#comments)

Útközben és az emlékhelynél több magyarral Magyarországról, Hargita megyéből és Kanadából hazatérni szándékozó hargitai magyarral, valamint egy román emberrel is találkoztunk.

Utunk továbbfolytatódott Dormánfalva felé. A távolság lényegesen rövidebb (20 km), mint visszafordulni, de kb. 10 km-es szakaszon rendkívül hepehupás az út. Ezt követően már aszfalt úton érkeztünk be a román településre. 

Az Úz-völggyel kapcsolatos programunk még nem ért véget. Másnap Székelyudvarhelyen, a romániai magyarság elleni jogtiprások, a katonai temető elfoglalása ellen, Ne bántsd a magyart! címmel rendezett tüntetésen vettünk részt, melyet az Erdélyi Magyar Néppárt szervezett. A magyar himnusz és Nemzeti dal eléneklése után Tőkés László üzenetét olvasta fel Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki kiemelte az orcátlan emlékmű állítást, valamint Hargita Megye Tanácsának egykori súlyos mulasztását a határviták rendezése során. Jelen volt és felszólalt a város polgármestere, aki elmondta: „…ez nem román-magyar kérdés, hanem emberi kérdés. Mindennek a legalja, hogy halottainkat sem hagyják nyugodni. Senki ne csodálkozzon, hogy ha nem megfelelő ítélet születik, ha a tolvajt a tolvajnál jelentjük fel, és onnan várunk igazságszolgáltatást. … a magyarok nem hagyják szó nélkül a történteket, és bíznak a mindenki és mindenek feletti hatalomban, amelyik egyszer igazságot szolgáltat. „Mindenekelőtt Székelyföld, mindenek felett az Isten!” - zárta felszólalását a polgármester.

Végezetül Vesztergám Miklós tárogatóművész eljátszotta: Ellopták apám sírját című dalt, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget a tüntetés.